A magyar lakosság nagy része elutasító a cigányokkal szemben, ugyanakkor értetlenül áll a jelenség előtt, amikor előbbi csoportnak egy viszonylag kisebb része hasonló ellenszenvvel viseltet a zsidókkal szemben is. Ezek tények, de miről is van szó? A válasz nagyon egyszerű. Azok a nemkívánatos viselkedések, ami miatt sokan utálják a cigányokat, sokkal szembeötlőbbek, sokkal közvetlenebbül érezhetőek. Jobban be lehet azonosítani az elkövetőt. Azt hiszem, ezen a ponton célszerű leszögezni, hogy az emberek jelentős többsége valójában nem rasszista. Nem azért kedvel, vagy utál egy csoportot, hogy annak minden egyes tagjára vonatkozóan alkalmazza a csoporthoz való viszonyulását. Csupán arról van szó, hogy ha egyesek kimondva, vagy kimondatlanul cselekedeteikkel sugallnak valamit azokról a csoportokról, amelyekbe beletartoznak, akkor egy többé-kevésbé valós képet festenek le köreikről a külső szemlélő számára. A normális ember persze tisztában van vele, hogy azért, mert sok szőke nő buta, bizonyára akad a világon okos szőke nő is. Ugyanígy; attól, hogy sok cigány lop, bizonyára akad a világon olyan is, aki nem. Ha másért nem is, a nagy számok törvénye alapján a normális ember ezt belátja. Még akkor is, ha felfokozott hangulatban nem fogalmaz száz százalékig pontosan, és legalábbis a szavak szintjén az egész csoportra vonatkozóan fogalmazza meg kritikáit. Első felindulásomban én is ebben a cipőben jártam, miután találkoztam azzal az esettel, amelyről az alábbiakban beszámolok.
Egy huszárvágással most nyergeljünk át egy másik szálra! Ki volt Petschauer Attila? Az illető egy magyar színekben versenyző zsidó olimpiai bajnok volt a Horthy-korszak idején. Szerencsétlen ember elég szokatlan módon vesztette életét a világháború idején. A munkaszolgálat alatt ugyanis egy tiszt (valószínűleg korábbi haragosa) felismerte, és felzavartatta az őrökkel egy fára. Ezt követően lelocsolták vízzel. Az orosz télnek köszönhetően szerencsétlen ember nem sokkal később meg is halt. Szomorú történet, az tény. A probléma csak azzal van, hogy egyesek ugranak rá, ha valaki nem az általuk elvárt mértékű siránkozással adja elő. Itt kapcsolódik a történetbe Molnár Attila Károly (volt oktatóm), aki megválni kényszerült állásától néhány elvakult "holokauszthívő" zsidó esztelen haragja miatt. Szeretném leszögezni, hogy a szóban forgó szakember, aki elsősorban politikai filozófiával foglalkozik, közel sem szélsőséges, de még csak nem is radikális. Van egy sajátos stílusa, amit lehet szeretni, és utálni, de értékrendjét tekintve egy konzervatív ember - szerintem ő maga is így tekint önmagára. Ezt alátámasztja, hogy egyik kedvenc szerzője, gondolkodója Michael Oakeshott, konzervatív filozófus, akinek Politikai racionalizmus c. munkájának magyar kiadását Molnár szerkesztette.
Egy huszárvágással most nyergeljünk át egy másik szálra! Ki volt Petschauer Attila? Az illető egy magyar színekben versenyző zsidó olimpiai bajnok volt a Horthy-korszak idején. Szerencsétlen ember elég szokatlan módon vesztette életét a világháború idején. A munkaszolgálat alatt ugyanis egy tiszt (valószínűleg korábbi haragosa) felismerte, és felzavartatta az őrökkel egy fára. Ezt követően lelocsolták vízzel. Az orosz télnek köszönhetően szerencsétlen ember nem sokkal később meg is halt. Szomorú történet, az tény. A probléma csak azzal van, hogy egyesek ugranak rá, ha valaki nem az általuk elvárt mértékű siránkozással adja elő. Itt kapcsolódik a történetbe Molnár Attila Károly (volt oktatóm), aki megválni kényszerült állásától néhány elvakult "holokauszthívő" zsidó esztelen haragja miatt. Szeretném leszögezni, hogy a szóban forgó szakember, aki elsősorban politikai filozófiával foglalkozik, közel sem szélsőséges, de még csak nem is radikális. Van egy sajátos stílusa, amit lehet szeretni, és utálni, de értékrendjét tekintve egy konzervatív ember - szerintem ő maga is így tekint önmagára. Ezt alátámasztja, hogy egyik kedvenc szerzője, gondolkodója Michael Oakeshott, konzervatív filozófus, akinek Politikai racionalizmus c. munkájának magyar kiadását Molnár szerkesztette.
December 12-én napvilágot látott a fidesz-közeli Mandiner blogon egy holokauszttal kapcsolatos írás, amelyhez szép számú, 840 darab kommentet írtak az olvasók. Ezek közül írt néhányat Molnár Attila Károly (MAK) is, becenevéhez illően "tölgy" nicknév alatt. Ahogy az lenni szokott, szó szót követett, és a blogbejegyzés alatt egy parázs vita alakult ki. Be is indult a láncreakció, az Örülünk Vincent blog bloggerének érzékenysége nagyban sérült. Ennek persze hangot is adott, az érzékenység nevében többek között ártatlan kifinomultsággal lepatkányozva "tölgyet". A véleménycenzorok persze nem érték be ennyivel, a következő témára rácuppanó illető szintén a névtelenség homályába burkolózik, mindenesetre megtalálható a Facebookon egy pofás kis szervezetként, amely már nevében is azt hirdeti: Vessünk véget a Horthy-korszak dicsőítésének. De ne rohanjunk ennyire előre! Nézzük meg azt a két hozzászólást, amely a leírtak alapján bökte az említett zsidók csőrét!
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 21:02:29
"Muszosok egy része szolgált a fronton, és nem mindig a frontvonalban: utat építettek, esetleg lövészárkot.
A muszosok egy része - ilyet személyesen ismertem - itthon kubikolt, ipari munkahadsereg volt.
A bánásmód bizonyára rossz volt, de nem halálos - szemben azzal, ahogyan a fronton lévő bakákkal bánt az ellen. A muszosokat leginkább a nem megfelelő bánásmód bánthatta, hiszen érettségizettként tiszti rang járt volna nekik, amit az átkozott, mocskos, feudális-klerikális- reakciós Monarchia seregében meg is kaptak az I. vh idején.
Muszosok pedig a szocializmus idején is voltak: Kádárék a cigóknak nem adtak fegyvert, "műszaki zászlóaljakba" terelték őket útépítésekre és hasonlókra."
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.16. 17:11:00
"@Counter: Oakeshott kurvára csípte a ballereket. Ja. Meg a libiket. Azokat még jobban. Bizony ítéletet alkotott róluk.
Mint a nyugati jobberek is.
A non-judgementalista ballib képmutatás csak maguknál honos.
Bizony, azt csak a szarszagú mdzsaroknak akarják eladni, hogy "ott, a messzi Nyugaton ez-és-ez nem szokás". Pedig de. Csak maguk nem ismerik a jobber világot sem kívülről, sem belülről, sem sehogy. És unalmas. ámde hazug képet festenek a világról. Az egyik kedvencem volt, amikor az angol állam-egyház elválasztásról értekezett Fodor Gabesz a vallásügyi bizottság vezetőkje.
Hogy a ballerek gonoszok nem mondtam, mivel köztudott. Minek ismételgetni? Kádárék muszosai csak azért érdekesek, mert ma is a ballerkedik az értelmiség, de erről (is) hallgat. Igaz, c és nem zs vitaminosok voltak Kádár idején a muszosok. Próbálja feldolgozni.
Ezt a szegény vívót szívatták, belehalt. Csúnya dolog, nem kérdés. Volt maguk közül valaki valaha katona? Tudja, az állampolgári kötelessége minden demokratának és köztársaságpártinak. Ha talál egy katonaviselt őröltvinszentet, kérdezze meg, hogyan szokták szívatni a katonák _egymást_. Bizony, a férfitársaságok ilyenek.
A maga példája egy durva és rosszul elsült szívatás. Még várom a beszámolókat arról, hogy magyar katonák ölték a muszosokat, módszeresen, tervezetten, szándékosan."
A teljes vitát nem lenne érdemes bemásolnom, de érdekes lehet. Aki kíváncsi rá, az érdemi része megtalálható a Mandiner blog vonatkozó bejegyzéséhez írt alábbi hozzászólásoknál:
- tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 21:02:29
- Counter 2011.12.15. 21:18:03
- tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 21:44:03
- Counter 2011.12.15. 22:58:44
- tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.16. 17:11:00
- Counter 2011.12.16. 20:01:11
Nem tudom, kinek mi jött le a fenti két hozzászólásból, számomra a következő néhány dolog. MAK szemlátomást nem ért egyet vitapartnerével, megvan a sarkos véleménye a baloldali gondolkodásmódról, és az azt képviselőkről. Úgy véli, hogy a háborúban elsősorban a katonák halnak meg (ezzel nehéz lenne vitatkozni), és hogy a munkaszolgálatosok élete sem volt könnyű. Aggasztja azonban az a hozzáállás, amely a magyar emberek, és a magyar katonák szenvedéseit nem veszi figyelembe, ellenben kollektív bűnösként próbálja őket beállítani. Emellett az én értelmezésemben Molnár a munkaszolgálatosok sorsa miatt manapság siránkozóknak a reakcióját túlzottnak véli amellett, hogy elismerte sajnálatos voltát a vitapartnere által felhozott konkrét esetnek (Petschauer). Emellett Petschauer Attila esetét egy új szempontból közelítette meg, egyúttal a beszélgetés kereteit kiterjesztette a férfitársaságok és a katonáskodás világára (immár nem szigorúan az eredeti példához ragaszkodva). Nos, az említett zsidók egészen máshogy értelmezték MAK hozzászólásait. Szerintük nem másról van szó, mint "a holokauszt emlékezetének a meggyalázásáról".
A tények ismertetését zárnám a következményekkel. A Facebook oldal az említett "főben járó bűnnel" kapcsolatban levelet írt többek között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának, dékánjának, az ELTE rektorának, az oktatásért felelős államtitkárnak, és a Magyar Politikatudományi Társaság elnökének. Hosszas és alapos nyomozásuk eredményeként "tölgyet" azonosították Molnár Attila Károllyal, és az esetről írt (a jelen blogbejegyzésnél jóval vérmesebb - és akkor finoman fogalmaztam) jegyzetüket elküldték az említett hölgyeknek és uraknak abban a reményben, hogy Molnáron sikerül kicsinyes bosszút állniuk. Néhány idézet a jegyzetből:
"Egy-egy megemlékezésen néha megjelenik egy-egy államtitkár presztízs okokból, vagy nem tudom, hogy miért, miután a magyar állam sem kifejezni nem hajlandó a felelősségét a holokausztban, sem nem óhajtja ilyen gyalázkodó esetekben az Országgyűlés által 2010-ben ratifikált törvényt alkalmazni, amely alapvetően a társadalom morális világképét lenne hivatott egy európai nívóra emelni."
"Molnár Attila Károly több más gyalázat között „cigókról” ír szociológiai és társadalomelméleti oktatóként 2011.12.15-i, 21:02:29 órai és 2011.12.16-i, 17:11:00 órai kommentjeiben:
http://mandiner.blog.hu/2011/12/12/kz_dachau#c15226482"
"Társadalomtudományt egyetemen oktatóként a romák elsősorban útépítésekben történt Kádár-kori foglalkoztatását párhuzamba állítja a holokauszt zsidó munkaszolgálatos törvényével, rendelkezéseivel, a származási alapon történő durva jogfosztással, embertelen elbánással és az őket felügyelő magyar hadsereg általi kivégzéseivel.
„Igaz, c és nem zs vitaminosok voltak Kádár idején a muszosok” – írja Molnár Attila Károly, egyetemi oktató."
"Vincent blogbejegyzésében említett nevezetes munkaszolgálatos esetet, Petschauer Attila olimpikonunk ellen elkövetett halálra kínzásos módszert sorkatonák közti helyénvaló, elfogadható heccnek minősíti Molnár, amely sorkatonaságot és a szerinte velejáróit állampolgári kötelességként jellemzi.
Ez a „hecc” jelenik meg Szabó István, a „Napfény íze” című filmjében, ám Molnár Attila Károly számára egy „Angyalbőrben” típusú, anekdotázásra okot adó történetről van szó csupán."
"A holokauszt emlékezetének meggyalázását egy laza relativizálás és tagadás közti átmenettel pecsételi meg:
„Még várom a beszámolókat arról, hogy magyar katonák ölték a muszosokat, módszeresen, tervezetten, szándékosan.” - írja Molnár Attila Károly, a PPKE és az ELTE oktatója."
Nagyon nehéz felfognom, hogy egyébként vitathatatlanul művelt, és az ész tekintetében sem rosszul álló embereket mi ragadtat ilyen félreértelemezésekre. Lehetséges, hogy páratlan tudásuk ellenére a szövegértési képességeik ennyivel alatta vannak még egy átlagos tizenévesének is, vagy csupán arról van szó, hogy tudással megszerzett tekintélyüket felhasználva ily módon próbálnak érvényt szerezni aljas, bosszúálló szándékaiknak? Bizonyára sokan elintéznék ezt a kérdést egy egyszerű válasszal. Zsidók! Én azonban nyitva hagyom, mert elképzelhetőnek tartom, hogy a történelem során a zsidók iránt megnyilvánuló gyűlöletben nem kis részt vállaltak az "Örülünk Vincent-hez" és a "Vessünk véget a Horthy-korszak dicsőítésének-hez" hasonló csúszómászók, akik a zsidóság nevében kérnek számon mindent és mindenkit, követelnek jóvátételt az idők végezetéig, és sorolhatnánk. Úgy vélem, mindig volt néhány ilyen ember, aki a zsidóságért való hangos kiállásával (valójában igaztalan, válogatás nélküli vádaskodásával) saját népe ellen hangolta a befogadó népeket. De térjünk vissza a történésekhez! A PPKE dékánjának válaszát nem sokkal később egy újabb jegyzetben tették közzé. Ebben Botos Máté ígéretet tesz, hogy kivizsgálja az esetet (amelynek legjobb tudomásom és a tapasztaltak alapján az lett a következménye, hogy Molnár Attila Károly már nem tanít a Pázmányon), valamint többek között az alábbiakat írja.
"Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy mélységesen egyetértek felháborodásával és teljességgel osztom azon nézeteit, melyek egyetemünk alapítójának és fenntartójának, a Magyar Katolikus Egyháznak az emberi személy méltóságáról alkotott felfogásával teljességgel egybevág."
"Úgy vélem, Ön is, én is egy eszmét, talán egy értékrendet képviselünk, s így erkölcsi, sőt, becsületbeli kötelességünk ebben az ügyben megtenni a szükségszerű lépéseket."
Megmondom őszintén, komoly aggályaim támadtak e sorok kapcsán egyetemünk vezetésével kapcsolatban. Én ugyan személyesen nem ismerem Botos Máté dékánt, de korábban csak jó dolgokat hallottam róla, ami az értékrendjét illeti. De kikkel is képvisel ő egy értékrendet a saját véleménye szerint? A Facebook oldal jegyzete alapján Botosnak olvasnia kellett az alábbiakat is, amelyet az (számára elküldött) első jegyzetben írtak.
"Semmi meglepő: idehaza a holokauszt emlékezetének gyalázására az elkövető társadalom leszármazottai meg sem mozdítják magukat: zsidók és zsidó szervezetek avatnak holokauszt-emléktáblát, zsidók mennek Élet menetére, zsidók háborodnak fel, ha zsidó temetőt rongálnak meg."
Mint tudjuk, a szóban forgó zsidók (egyébként nagyon helyesen) égbe kiáltó bűnnek tartják a kollektív bűnösség elvének alkalmazását. A fenti soraik azonban egy durva kettős mércéről tanúskodnak. Mi az, hogy "az elkövető társadalom", és mi az, hogy még "az elkövető társadalom leszármazottain" is számon kérik, hogy nem emlékeznek meg elégszer velük együtt a zsidó áldozatokról? Ez alapján a logika alapján az is megállná a helyét, hogyha azt mondanám, hogy a zsidók parazitaként teszik tönkre a Föld nevű bolygó társadalmait, és az elhullott fajtársaik után további kiszipolyozást foganatosítanak a leszármazottak. Persze, én ilyet nem mondok, mert nem akarom megsérteni páratlan érzékenységüket. Annál is inkább, mert kettős mércéjüket egy tökéletes megoldással legitimmé tették, amikor kitalálták a "relativizálás" fogalmát, amit ráhúznak minden egyes olyan próbálkozásra, amikor valaki halkan megjegyzi, hogy nem csak zsidókat öltek meg a történelem folyamán. Gyakorlatilag egy nagyon minimális eltérés engedélyezett, ellenkező esetben a más nézeteket vallókat "relativizálás" címszó alatt kimoderálják a terjedelemes moderálási elvekre hivatkozva (egyébként hibásan). A Facebook-oldal többek között azt is írja, hogy szerintük emberileg Molnár megbukott. Az iménti idézet tőlük azonban szerintem elég bizonyíték arra, hogy ki bukott meg emberileg. Mindezek fényében meglehetősen viccesen hat, amikor úgy írják alá jegyzetüket: "A "Vessünk véget a Horthy-korszak dicsőítésének" facebook-oldal, a magyar társadalom I- (mint intelligencia) és E- (mint empátia és emlékezés) vitaminos tagja".
Empátiájuk véleményekkel szembeni megnyilvánulásának terjedelmes utóélete volt az elmúlt két és fél hónapban. További jegyzeteket írtak, melyekben Molnár Attila Károlyt a legkülönfélébb jelzőkkel illették, és egy egész mondakört szőttek a fent idézett két hozzászólás köré. Holokauszttagadás, antiszemitizmus - lényegében e két kulcsszó körül jártak körbe-körbe. Semmi újdonság. Kis idő elteltével az ELTE dékánja is válaszra méltatta őket.
"A Tölgy nicknév vélelmezett tulajdonosa a mai napon folytatott beszélgetésünkön kijelentette, hogy bár a nicknevet ő hozta létre, a kifogásolt bejegyzés nem tőle származik."
Természetesen a Facebook-oldal kiakadt a fenti válaszon, de nem kritizálták a dékánt, továbbra is csupán Molnár volt a célpontjuk. Hogy mi lehet a Pázmány és az ELTE dékánjának válasza közötti különbség? Csupán feltételezésekbe bocsátkozhatunk, azonban ha így teszünk is, valószínűleg nem járunk messze a valóságtól. Nyilván nagy volt a nyomás a PPKE dékánján, amelyet lehet, hogy bizonyos személyek nyomatékosabbá tettek, akik a háttérben maradtak. Viszont az ELTE dékánja nagyon is frappánsan oldotta meg az ügyet. Valóban elég nehéz elképzelni, hogy a nicknév Molnáré, a kritizált bejegyzéseket viszont pont nem ő írta. Mi történhetett hát? A legkézenfekvőbb, hogy mindezt csak kitalálták az ELTE-n, hiszen így, ha további eredményt akarnak a bosszúálló zsidók (ez nem általánosítás, a történetben szereplőkről van szó), akkor jogi útra kell terelniük az ügyet, ott pedig nyilvánvalóan nem állja meg a helyét az érvelésük, ott nem hat, ha értelmesen megfogalmaznak néhány mondatot, és elküldik őket pár fontos embernek. Ők is tudják, hogy bebizonyítani be lehetne, hogy Molnár írta az ominózus hozzászólásokat, de nem mennének vele semmire, ugyanis a bíróság aligha venné figyelembe az ő értelmezésüket (akárhányszor ismétlik, hogy hatásosabb legyen) a tényekkel szemben, azzal szemben, hogy mit írt (és mit nem) Molnár Attila Károly.
A legfrissebb jegyzet pedig arról számol be, hogy az ELTE 42 oktatója elhatárolódik a fent idézett két hozzászólástól, amelyet a zsidó Facebook-oldal kritizált. Nos, ezidáig ennyi az utóélete 2 hozzászólásnak. Mindezek alapján azt hiszem, alaposan elgondolkodhatunk néhány kérdésről. Például, hogy van-e valójában sajtószabadság? Formálhatunk-e bátran véleményt akár a nevünket vállalva, akár nem? Egyetemi hallgatóként is ilyen szigorú véleménycenzúra vonatkozik ránk, mint egyetemi oktatóként? Rendben van az az eljárás, amit Molnárral szemben lefolytattak? Valóban vannak tabutémák, amelyekről csak a hivatalosan elfogadott álláspontot lehet vallani, mert az attól kicsit is eltérő megnyilvánulások súlyos büntetéseket vonnak maguk után? Bizony, veszélyes terepre tévedt a "Vessünk véget a Horthy-korszak dicsőítésének" nevű Facebook-oldal. De miért is gusztustalan ez? Miért aljas és gyomorforgató az, amit MAK ellen csinálnak? Hosszasan sorolhatnánk. Még egy adalékot azonban nem mulaszthatok el leírni - már csak a cím miatt sem. A Facebookon lehetőség van "lájkolni" más oldalakat. Nos, a szóban forgó "nácivadász" oldalnak is vannak kedvencei. Néhány közülük: Karácsony Gergely, Schiffer András, Cafe Mazel Tov, Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Tilos Rádió, Esterházy Péter, Agnes Heller. Az általuk alkalmazott kettős mércének legjobb példája azonban, hogy ebben a sorban foglal helyet az "Egymillióan a magyar sajtószabadságért" nevű oldal is. Nem tudom, hogy egyeztetik mindezt össze azzal, hogy egy blogbejegyzéshez való hozzászólás miatt kirúgatnak egy egyetemi oktatót az állásából. Mint a legutóbbi jegyzetükből kiderül, MAK csak bemelegítés volt, most Morvai Krisztinára fenik a fogukat.
Mielőtt néhány gondolatot hozzáfűznék az esethez, az olvasó figyelmébe ajánlom a hosszasan taglalt "Vessünk véget a Horthy-korszak dicsőítésének" oldalt, ahol a kihívásokat kedvelő ember próbára teheti magát, hogy meg tud-e felelni a szigorú moderálási feltételeknek, valamint jegyzeteiket, ahol a Molnár-eset mellett bepillantást nyerhetünk egy újabb következetlenségükbe, ugyanis nem olyan régen Kertész Ákos hasonló ügyével kapcsolatban fordított előjellel írtak levelet a legkülönfélébb "hatalmasságoknak".
A blogbejegyzés vége felé közeledve szeretnék néhány dolgot leszögezni a vizsgált eset sajátosságai miatt. A bejegyzés célja nem a holokauszt emlékezetének meggyalázása, nem a holokauszt tagadása (az ezzel kapcsolatos véleményemet a holokauszt valóságtartalmát illetően máskor fejtem ki). Nem általánosítok semmilyen származás tekintetében sem, bármennyire is ezirányba hat például a fent említett zsidók kiirtandó cselekedete. Ugyanakkor fenntartom magamnak a jogot, hogy bárkire, és bármire vonatkozóan véleményt alkossak, és azt ki is nyilvánítsam. Még akkor is, ha bizonyos befolyásos véleményformálók álláspontjával az enyéim nem egyeznek. Úgy vélem, hogy ezek a jogok megillették volna, illetve megilletik Molnár Attila Károlyt is, csakúgy, mint minden egyetemi oktatót. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a hallgatók körében a vizsgák közepette is sokszor előkerült a tárgyalt eset, és azt mondhatom, egyöntetűen azon a véleményen vagyunk, hogy Molnár Attila Károly eltávolítása az egyetemről igazságtalan volt. A túlnyomó többség a hozzászólások konkrét tartalmával is egyetért. Azt hiszem, irreális elvárás volna, hogy MAK újra a Pázmányon tanítson. Ennél büszkébb embernek ismertük meg őt. Azonban remélem, a beszélgetéseken túl az új félév elején szervezettebb keretek között is sort kerítünk majd az imént leírtak kinyilvánítására. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy legkiválóbb oktatóinkat néhány hivatásos rettegő túlzott érzékenysége miatt kipateroljanak az egyetemről. Ez rontja az oktatás színvonalát, és ami még súlyosabb, rossz üzenete van a hallgatók felé. Nincs összhangban azzal az elvárással, hogy a képzés felvértezze a fiatalokat a bátor és önálló véleményalkotás képességével. Természetesen a bejegyzés konkrét megfogalmazása során nem tekinthettem el azoktól az alapvető világnézeti különbségektől, amely köztem és azok között van, akik hadjáratot indítottak Molnár Attila Károly ellen, mindazonáltal szeretném hangsúlyozni, hogy nálam jóval mérsékeltebb és visszafogottabb emberek is (vallástól, származástól függetlenül!) elítélték azokat a módszereket, amelyeket a Facebook-oldal zsidói alkalmaztak, és azokat az elveket, amelyek mentén az egyetem vezetése döntését meghozta. Az esetleges félreértéseket megelőzendő azt is szeretném leszögezni, hogy sem én, sem más nem vonta kétségbe a dékán hatáskörét az esetről való döntést illetően, ugyanakkor nehezményezzük, hogy döntését a hallgatók teljes kizárásával hozta meg. Erre azért is szükség lett volna, mert egy oktatóról lévén szó, nem lehet mellékes az oktatás minősége, és az, hogy politikai meggyőződéseit mennyire artikulálja az órákon. Nos, kijelenthetem, hogy Molnár Attila Károly az órák során nem foglalt állást aktuálpolitikai kérdésekben, még olyan helyzetben sem, amikor erre néhány diák kíváncsiságból konkrétan megpróbálta rávezetni. Az, hogy egyesek szerint bizonyos (tabu)témákban csak egyes vélemények elfogadhatóak, nem összeegyeztethetőek azzal, hogy mindenkinek (még egy egyetemi oktatónak is) joga van véleményt formálni, és azt másokkal megosztani. Nagyon sokan vagyunk a világon, és nagyon sok dolog sérti nagyon sokak érzékenységét. Az én érzékenységemet például az említett Facebook-oldal szinte minden második mondatában megsérti, mégsem teszek feljelentést ellenük. Joguk van hozzá, hogy elmondják a véleményüket, akkor is, ha azzal megsértik a nemzetemet (lásd a kollektív bűnösség elvére vonatkozó idézetet feljebb). A következményekkel természetesen számolniuk kell. Az pedig nem lesz más, mint ellenszenv irántuk, valamint, hogy rossz hírét keltik annak a csoportnak, amelyet képviselnek. Normális esetben Molnár hozzászólásának is ilyen következményeket kellett volna kiváltaniuk, amennyiben az említett zsidók nem értettek velük egyet.
Számomra teljesen abszurd, és hihetetlen, hogy miután az egész magyar társadalmat bűnösnek tartják honfitársaik haláláért, ezek után felháborodva azt várják tőlünk, hogy az ő számukra megfelelő számú holokauszt-megemlékezésen vegyünk részt, és hasonlók. Ideje lenne már végre belátniuk, hogy a mai magyar társadalom nagy részének nem azzal van baja, hogy a zsidók ápolják saját halottaik emlékét (akárhányan legyenek is), hanem azzal, hogy végeláthatatlan bűntudatot akarnak kelteni bennünk, hogy ennek megfelelően végeláthatatlan (pénzben kifejezhető) jóvátételt követelnek tőlünk, és elvárják, hogy saját hőseink és halottaink helyett (sőt, kárára, hiszen ők "tömeggyilkosok" voltak) az övéiket sirassuk. Molnár Attila Károly sorait olvasva én úgy értelmeztem, hogy neki is nagyjából ezekből a dolgokból van elege, és esze ágában nem volt kétségbe vonni a zsidók valós szenvedéseit (ami nem biztos, hogy azonos azzal, amit az említett Facebook-oldal és társai sugallnak). Reméljük, hogy a bosszúálló, kicsinyes, kettős mércét és kollektív bűnösséget alkalmazó szellemiség, amit a "Vessünk véget a Horthy-korszak dicsőítésének" nevű Facebook-oldal zsidó üzemeltetői és sajnos még sokan mások képviselnek, idővel jelentéktelenné válik, és vezető helyét átveszi egy olyan, amely nem prédikál toleranciáról, empátiáról, sajtószabadságról, és más hangzatos jelszavakról, hanem kimondatlanul is megvalósítja azokat. Szebb jövőt!
